Néha bágyadt, mélázó hangulatban vagyunk - fáradt rózsaszínek, gyöngyszürkék, galambszínek, puha dióbarnák után kutakodunk a ruhásszekrényben. Illatos kis romantikus regényt olvasgatnánk a napi munka helyett, és jobban kívánjuk a fahéjas süteményt, mint a megunt rucolasalátát. Ehhez a hangulathoz harmonikusan illik a következő smink.
Jól áll a finom, fehér bőrű barnáknak, gesztenye- vagy mogyorószín hajú, ábrándos szemű nőknek.
A bőrünket tisztítsuk le alaposan, hidratáljuk, és a hajunkat puha hullámokban fésüljük hátra az arcunkból, homlokunkból. Finom, rózsás árnyalatú, világos alapozót ütögessünk a bőrünkbe. Fahéjba hajló bézs árnyékokat tehetünk az arccsont alá és a halántékra, kicsit világosabb, elefántcsontszín reflexeket pedig az orra, áll középvonalra és a homlokra a szemöldökívek felett. Gondosan, tökéletesen mossuk össze az árnyalatokat, és könnyű, krémszín porpúderrel mindenhol mattítsuk le az arcot. Tearózsa árnyalatú porpúdert vihetünk fel a szemek alatti területre, hogy az arccsont feltűnőbb legyen.
A szemöldököt fésüljük fölfelé, kicsit merészebb ívre. Világosbarna ceruzával és mogyorószín púderrel színezzük tökéletesre, zselével állítsuk be tökéletesre majd kefével formázzuk. A szemet mokkabarna vagy mogyoró szemceruzával keretezzük. A felső szemhéjon csak a belső, szempillák alatti csíkot színezzük, alul a külső szemzug irányába lehet egyre markánsabb a ceruzavonal. A külső szemzugot fessük kicsit túl, és próbáljuk függőlegesen, vagy legalább szögletesen lezárni a szem sarkait - tehát mintha a halántékok felé a szem nem kis csücsökben, hanem téglalap formában végződne. A felső szemhéj egészét árnyékoljuk fényes, antik rózsaszín szemhéjpúderrel. A szemráncban és a külső szemzugban óarany árnyalattal árnyékoljunk, a szempillák fölött pedig füstbarna szemhéjpúderrel töröljük át a szemhéjat. Sötétbarnára fessük a pillákat.
Antik rózsaszín pirosítót tegyünk az arccsontok szélére, nagyon, nagyon halványan, mintha odalehelnénk. Színben hozzáillő, gyöngyfényű rúzst vigyünk fel a száj közepére, amely a száj sarkai felé egészen elfogy, csak a közepe hangsúlyos. Szájkontúrt egyáltalán ne használjunk.
Ehhez a gyönyörű, krémsárga, fátyolos árnyalatú leveshez sárga és fehér húsú őszibarackot, és egy fél mézédes sárgadinnyét használtam el. Megpucoltam négy-öt érett barackot mindkét fajtából, és kézzel beletörögettem a lábosba. A dinnyét kimagoztam, a héját levágtam és cseresznyényi darabokra aprítottam az egészet. A gyümölcsökre aranyló mézet pergettem, legalább hat kanálnyit. Illatos őrölt gyömbért kaptak, egy kevés fahéjat, őrölt szegfűszeget, és egy teljes citromot rányomkodtam a kupac tetejére, miután a héját rájuk reszelgettem. Narancshéjat is szívesen rászórtam volna, de éppen nem volt itthon. Két pohár chardonney és két-három pohár víz került rájuk. Erős lángra tettem, és amikor felforrt, azonnal besűrítettem az öt deci tejszínből és két-három kanál lisztből készült habarással. (A liszt egyébként elhagyható.) Gyorsan érdemes dolgozni, nehogy a gyümölcsök túlságosan átpuhuljanak. Akkor finom, ha még érezni a friss, nyers gyümölcs ízeit. Jó alaposan behűtve tálaljuk, és ha dőzsölünk: tejszínhabozzuk meg a tetejét.
Ez a leves sűrű, illatos, sötét mályvaszínű, buja és krémes. Málnából és feketeszederből készítettem, de áfonyát is lehet használni hozzá. A megmosott, egy-egy tálcányi, azaz húsz-húsz deka gyümölcsöt beleborítottam a lábosba. Kaptak négy-öt kanál pergő erdei mézet - én ezt szeretem a legjobban - jó sok fahéjat, legalább púpozott kávéskanálnyit, kis szerecsendiót és két lime levét. Sötét, illatos puerto rico-i rumból öntöttem bele két kis pohárkával. Rájuk locsoltam egy félpohárnyi száraz vörösbort is. Felöntöttem az egészet annyi vízzel, amennyi jónak látszott - úgy két vizespohárnyi lehetett - és első forrásig főztem, majd forráskor az előzőhöz hasonlóan (öt deci tejszínből és két-három kanál lisztből készült habarással) besűrítettem.
Azt hiszem, a természetben nem sok bűvöletesebb látvány van egy pipacsmezőnél. Ilyen észveszejtő, túlzó, felháborító vörös színe az andalúziai táncosnők szoknyájának szokott lenni - bár valószínűbb, hogy utóbbiak másoltak a pipacsról, mint fordítva. Csak féltenyérnyi, leheletnyi vörösség, szél is elfújja, nap kifakítja, de addig vidámmá és szédültté tud tenni egy vérpöttyös mezőt.
Ha a lakásba ez utóbbiakat sem tudjuk vagy szeretnénk bevinni, akkor pipacsokat ábrázoló képeket tehetünk a falra. (Milyen frappáns!) A kép nem haldoklik, viszont felidézi a pipacs erejét, bűvöletét, sérülékenységét, törékeny diadalát, lángoló színét. A témában most ez a kép a kedvecem.
Mégis: az élővirág gyönyörű, buja, vonzó. Ha a kelkáposztafőzelék után nem hullatunk könnyeket, akkor a csokornyi virág után sem feltétlenül fontos. A virágzó bokrok, cserjék virágai például életben hagyják a növényt, sőt - mi pedig gyönyörködhetünk a tomboló vagy ábrándos színekben, lágy szirmokban, mézédes illatban.
Persze, megint nem tudtam ellenállni: íme egy hortenziacsokor. Elég ránézni, és az ember a habos felhők között érzi magát, áttetszőnek, könnyűnek. Olyan lehet a felhő szélére ülni, mint ráhajtani arcunkat a hortenziára.
Meghitt, hangulatos ebédlő, vöröslő rózsákkal és tűzliliommal. Mindenki örök nagymamája sütögetheti a gyömbéres kalácsot a konyhában, ugye? Csillogó asztal, földre omló függöny, őszi fény a kerten túlról - érezzük a picit öreges, tiszta, könnyű faillatot, a bútorviaszt, és az évtizedek óta itt elfogyasztott teák és gőzölgő kávék illatát.
Búcsúzóul pedig egy vadvirág csokor. Kiránduláson a gyerekekkel szedett virágokat tegyük be egy bádogkannába, befőttesüvegbe - ne az uborkák közé, inkább vizet adjunk nekik. A vadvirágok viszont sajnos tényleg nem élnek soká. Igyekezzünk gyorsan vizet adni nekik, és gyakran cseréljük ki azt tisztára, frissre. 
Az egész úgy kezdődik, hogy a dundi, bíbor padlizsánokat - ma szám szerint kettőt, közepest - megfosztom a szépséges héjától. (Ha gőzben tudnám megsütni: azután is lehúzhatnám a héját, de a grill erre nem igazán alkalmas.) Centivastag, kerek szeletekre vagdosom. Meg néhány gerezd fokhagymát, mondjuk úgy négyet, és pár kerekre hízott újhagymát is is összevágok nagyobb darabokra.
Namost mindehhez reszelek még vagy tizenöt deka friss, sós, kemény juhsajtot. Mivel az épp elég sós, ezért nem használtam egyébként a receptbe sót máshol. Ha kihagyjuk a juhsajtot, akkor azért tegyünk bele egy csipetnyi tengeri sót. Meg feketeborsot, illatosat, frissen őrölve. És egy fél citrom leve is mehet. A mustárt, cukrot én nem annyira szeretem a padlizsánkrémben, így azokat kihagyom - de azért kísérletezni lehet velük.
Ha találunk még valahol epret, akkor készíthetjük abból is, ha nem, akkor puha húsú, omlós-ragacsos barackból csináljuk. Én ősziből is szeretem, és sárgabarackból is finom. A sárgadinnyét is felhasználhatjuk, de csak akkor, ha mézédes, illatos, tömény - a vízízű, unalmas példányokat inkább hűtsük jégbe, mártogassuk vodkába, és úgy fogyasszuk.
Aztán amikor már nem tudunk neki ellállni, akkor tegyünk néhány kanállal szép poharakba az illatos, fűszeres, hűvös gyümölcssörbetből, rádobálhatunk nagyobb darabra vágott friss, egész gyümölcsöket, és öntözzük meg bőven száraz pezsgővel. 
Valódi természeti környezetben, vagy legalább ahhoz közel azonban gyönyörű és hangulatos. A megfelelően kezelt fa nem okoz problémákat, és igazán szépséges. (Tényleg: akkor válasszunk ilyet, ha a fa természetes szépségében szeretnénk gyönyörködni. Ha gipszfalakat húzunk elé és azokat festjük-tapétázzuk, akkor kár az egészért. Ráadásul a szükségszerűen létrejövő légrés a rönkök és a fal között remek élőhelyet biztosít mindenféle hat-nyolclábú barátunknak. Időnként szőrös-szuszogós négylábúak is jönnek.)
Kerestem egy szépséges porcelánbaba-arcot annak bemutatásához, hogyan sminkelhetjük magunkat ilyenné. A régimódi, nagy-rózsaszín-orcapaca szerencsére ezen a babán már nincs - persze, ha valaki igényli, odateheti az arcára, bár azt inkább jelmezbálba használjuk.
Finom, fehérbe hajlóan világos porpúdert használjunk, és antik rózsaszín árnyékolást és pirosítót. Utóbbi az orcák közepére, a halántékra és az állra is mehet.
Milyen szép sminket találtam! 
