Szeretem a virágot a lakásban, olyan kár, hogy ritkán látni... Értem én, a napunk legnagyobb részében otthon sem vagyunk: miért mészárolnánk le néhány tucat élőlényt azért, hogy pár órát gyönyörködjunk a hervadásukban, agóniájukban.
Mégis: az élővirág gyönyörű, buja, vonzó. Ha a kelkáposztafőzelék után nem hullatunk könnyeket, akkor a csokornyi virág után sem feltétlenül fontos. A virágzó bokrok, cserjék virágai például életben hagyják a növényt, sőt - mi pedig gyönyörködhetünk a tomboló vagy ábrándos színekben, lágy szirmokban, mézédes illatban.
A névnapom és a születésnapom között eltelő nagyjából három hétre mindig ez az egyetlen kívánságom: virágot, virágot kérek a lakásba. Mindekitől. Legyen halvány barackvirág-színű és homokszín rózsa a reggelizőasztalon, kis üvegtálakban úszó, harmatfehér és mohazöld, lilával erezett hortenzia az étkezőben. A nappalit megrakom bódító, fülledt vörös rózsákkal, sötétlila, bágyadt ibolyákkal. Magas üvegkúpok állnak elegánsan halványan piruló ernyősliliomokkal. Gömböc, fésületlen, öregedő dívára emlékeztető dáliákkal rakom meg az ebédlőasztalt, alattuk gömbölyödnek a hamvas almák, ringlók, illatozik a szőlő.
Persze, megint nem tudtam ellenállni: íme egy hortenziacsokor. Elég ránézni, és az ember a habos felhők között érzi magát, áttetszőnek, könnyűnek. Olyan lehet a felhő szélére ülni, mint ráhajtani arcunkat a hortenziára.
Meghitt, hangulatos ebédlő, vöröslő rózsákkal és tűzliliommal. Mindenki örök nagymamája sütögetheti a gyömbéres kalácsot a konyhában, ugye? Csillogó asztal, földre omló függöny, őszi fény a kerten túlról - érezzük a picit öreges, tiszta, könnyű faillatot, a bútorviaszt, és az évtizedek óta itt elfogyasztott teák és gőzölgő kávék illatát.
Búcsúzóul pedig egy vadvirág csokor. Kiránduláson a gyerekekkel szedett virágokat tegyük be egy bádogkannába, befőttesüvegbe - ne az uborkák közé, inkább vizet adjunk nekik. A vadvirágok viszont sajnos tényleg nem élnek soká. Igyekezzünk gyorsan vizet adni nekik, és gyakran cseréljük ki azt tisztára, frissre.
Másik kedvenceimet, a pipacsokat hagyjuk is inkább békén: már a séta végére is megalázott, szerencsétlen kis rongycafat lesz a diadalmasan vöröslő, lebegő virágokból.
