Este van, barna a levegő a szobában, faillatú. A méretes faasztal tetején törpe üldögél, gömbölyű hátát mutatja nekem, hosszú aranyszakálla az asztalig hullik. A szakáll csillogása túlragyogja a csillár gyertyáit is. Lehajtott fejjel, okos homloka alól néz fel rám a bal válla fölött.Kettőnk között halványarany tojás fekszik az asztalon. A törpe két karját előretámasztja, és közel húzza magát a tojáshoz: most veszem észre, hogy nincsenek lábai. A tojást két kezébe veszi, és az kék színű rózsává bomlik. Az arany szakáll szálai ráhullnak a éjszakaszínű szirmokra. Felém nyújtja az arannyal sávozott virágot, és én megfogom, két tenyerembe veszem.Ahogy megérintem a rózsát, az ég elkezd húzni felfelé, a lábaim már a plafon felé kalimpálnak, míg a kezemben tartott rózsa nem mozdul az asztal fölül. Nem akarok elszakadni. Ekkor leomlanak a falak körülöttem, megszűnik a vonzás, és látom: nem kell felrepülnöm, már fent vagyok a napsütéses égen, egy felhőn ülök, kezemben a virággal. A törpe óriás, hatalmas felhőkirály, és a magasból mosolyog rám.
Aranyszakállú
2007.07.03. 19:57 Démétér
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://eleuszisz.blog.hu/api/trackback/id/tr55111036
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
