Női misztériumok

Isteni Mikulás-figurát láttam most a neten. Laza, vidám, bölcs, mint egy kimosakodott hobo, örök vándor - hosszú lábú, sáfrányruhás, remek. Igazi derű villódzik a mélyen ülő sötét szemekben.

Nahát - nem tudom, merre kapható a figura, de ha belebotlanék, biztosan hazavinném. Egy ilyen Mikulástól biztosan nem almát meg díszzsebkendőt kap az ember. A minimum, hogy tudná a kedvenc parfümöm :)

A fehér műfa egyébként kevésbé tartozik számomra a karácsonyi hangulatba, de... olyan érdekeseket, szépeket, új hangulatokat teremtenek mostanában, hogy hajlamos vagyok egyre többfélének látni a karácsonyt. Igaz, hogy nálam sosem volt egyforma, de a fehér műfa gyanítom, még nagyon, nagyon soká fogja megdobogtatni a szívem. Persze nem zárom ki azt sem :) Kellemesebb az élet, ha túl sok minden tetszik benne, mint ha túl kevés :)

Nem minden alkalommal akarunk ugyanolyan arccal megjelenni. Vannak farsangok, vannak bulik, vannak különleges rendezvények, különleges napok - vagy egyszerűen olyan hangulat, amikor mások akarunk lenni, mint a hétköznapi, natúr arcunk.

Mutatok ehhez két sminket - egyet a szőkéknek, egyet a feketéknek.

Az alapozás sápadt és szürkés - akár zöldes tónusa is lehet. Vastag és lrémszerű rétegben vigyük fel. Az egészet átlátszó púderrel rögzítsük. A szemöldököt átfésüljük, és ha nem volna elég szőke: egy kevés halványszürke port simítunk rá. A szemet körberajzoljuk padlizsánszínű szemceruzával, majd a mélyítővonalat is végighúzzuk vele. A szemhéjat padlizsán porral festjük át, majd a szempillák tövét vékonyan fstjük fekete tussal. Erős fekete pillafestés, vagy finom, ritkás soros pilla illik hozzá. Kevés jeges rózsaszín pirosítás kerül az arcra, majd bőségesen vigyünk fel irizáló, aranyszínű szaténpúdert a halántékra, az arccsont külső részére és a homlok szélére. A szájra fehér alapra jeges rózsaszín rúzs és kevés szaténpúder kerül.

Ehhez a sminkhez is világos alapozást használunk, de a szürkés vagy zöldes tónus helyett szürkés, rózsaszínes, enyhén lila reflexekben játszó alapozót válasszunk. Minden látható bőrfelületre jusson belőle - a nyakra és a dekoltázsra is. Púderezzük le világos, fehérhez közeli, áttetsző porpúderrel. A szemöldököt gondosan rajzoljuk meg barna ceruzával, majd nyújtsuk meg a vonalát a halánték felé. Hogy a vonal tökéletes maradjon, húzzuk át barnás tónusú porral is. Ebből a porból ívelt vonalban vigyünk fel a belső szemzug és a szemöldök belső végpontja között egy-egy ívet. A külső szemzugtól a rajzolt szemöldök végéig ceruzával rajzoljunk egy bátor ívű vonalat. Ezután a szem, a szemöldök és a barna vonalat által határolt területet gondosan töltsük ki okkersárga festékkel. Ez lehet por, de a krémes megoldás még jobb - viszont ezt is le kell fixálni porral később. Tartósabb és homogén hatást érhetünk el vele. A külső és a belső szemzugot barna szemhéjpúderrel erősítsük meg egy kicsit, majd fekete ceruzával húzzuk meg a szem alsó ívét. Egy kicsit simítsunk végig a vonalon, hogy puhább legyen. Barnára festük a pillákat. A pirosítás elhagyható, a szájat élénk, világos lilára festjük, és átlátszó szájfénnyel tesszük ragyogóvá.

Most egy munkához nézegettem a rózsás tapétákat. Néha rémes, néha megható, de mindig nagyon romantikus... Nosztalgikus pillanatokhoz nincs jobb, mint egy rózsákkal dekorált szobában hátradőlni a csipkés párnákra, és finom, puha bőrbe kötött lányregényt olvasni :)

Szeretem a kézbe simuló, kopott, régi fémkilincseket. Ünnep átlépni azon az ajtón, ami rézkilinccsel vagy régi ajtógombbal fogad - megtisztelő, ahogy az egyedi szépségű, míves és patinás fém lehűti a tenyerem és otthagyja benne az illatát.

Különös kedvenceim a figurás, alakos, míves darabok, bár persze tudom, hogy a modern, letisztult környezetbe ezek nemigen illenek. Vannak ám sima, gömbölyű, egyszerű ajtónyitogatók is...

Milyen szép például ez a kopogtató a régi, türkizre festett faajtón! Hiába festik gondosan, szépen mindig újra: a régi fa elvetemedett, összeszáradt, egyenetlen felszínén látszik az ajtó kora. Ahogy a kopogtató vájataiból sem tisztítható olyan szépen a patina, mint a felületéről. Látszik az is, hogy a kopogtató csak dísz: a festék rég lepattogott volna arról a helyről, ahol a bronzfogantyú odaütődik a fához. A színek harmóniája azonban kárpótol a funkció hiányáért - a türkiz ragyogása, a bronz és a zöld matt, ódon fénye szívszorítóan gyönyörű.

 A sárkányos ajtóhoz mit szóltok? Érzem én, hogy ez már a giccsbe hajlik, de ellenállhatatlan :) Mesei, izgalmas, és egyébként szép formájú és jól használható darab. Szinte látni, ahogy teátrális, csúcsos-süveges varázslók adogatják kézből kézbe a sárkánykilincset, miközben a nehéz faajtó néha rácsúszik a hegyes orrú cipőbe bújtatott lábuk vékony kis bokájára.

A nehéz, káprázatos kék színt viselő kopogtató ellen viszont nem lehet kifogás. Már a látványtól érezni a súlyát, a finom, egyenetlen gömbölyűségét, ahogy magától kopogtatja az ajtót, ha elengedjük egy pillanatra, és engedjük, hogy végigszaladjon az ujjaink mellett.

Nos, a kéz formájú kopogtató azért... Úgy érezném, a ház rég halott Hölgye idáig mászott a kriptájából, és még épp a kacsóját tudta átnyújtani az ajtón, mielőtt kiszenvedett. Ezt az érzést nyilván a kéztartás is erősíti: ijesztően ernyedt, bár gyönyörű hölgykezeket kell megérinteni, ha kopogtatni szeretnénk. Brrr.

Nos, nálam normálisabb és racionálisabb fantáziával megáldott lakók azonban választhatnak ilyet is: biztosan nem sok ismerősüknek van hasonló.

A végére azért egy szelíd szépségű, napfényben ragyogó rézgombot választottam. Álomi. Hát nem ilyen ajtókon kellene átjárkálnunk? :)

Hát ez a kép... tökély. A görög mondák jutnak eszembe róla - dacára annak, hogy nem sok hamvasszőke görög hősnő lehetett :) Mondjuk Iphigeniát képzelem ilyennek.

Nos. Sötétkék vagy sötétszürke szemű, hamvasszőke lányok, ha tökéletes a bőrötök, akkor ez a ti sminketek.

Kezdésként tisztítsuk és hidratáljuk a bőrt. Szinte érezni a smink alatt a könnyen kipirosodó, finoman vízhiányos bőrt - nem szabad krém nélkül hozzáfogni az összemázgálásához. Az árnyékokat és hibákat korrektorral tüntessük el. Ezután folyékony, de jól fedő, elefántcsontszín alapozóval dolgozzunk minden látható felületen: ha kell, jusson a nyakra, dekoltázsra, akár a vállakra is. Egészen halvány árnyékot húzzunk az arccsont alá. Rögítsük mindezt átlátszó porpúderrel.

A szemöldököt világos szürkéssárga ceruzával húzzuk át, fésüljük át, majd finom halványbarna porral töröljük végig. A szemet egészen magasan, a mélyítővonal fölött is árnyaljuk taupe szemhéjpúderrel, úgy, hogy a szemöldök alatt egy vékony kis természetes bőrszínű sáv maradjon. Körülbelül annyira szélesen, mint maga a szemöldök. A mozgó szemhéjat füstszürke púderrel árnyékoljuk sötétre, majd fekete tussal vastagon húzzuk át, magasan kivezetve a külső szemzugnál a fekete vonal sarkát. Ezután - szintén fekete tussal - a külső szemzugtól húzzunk egy másik, ezzel párhuzamos, határozott vonalat a szemöldök felé. A pillákat göndörítsük és fessük feketére.

Egészen halvány és óvatos hideg rózsaszín pirosít és kontúr nélküli, matt, antik rózsaszín rúzs kerül még az arcra.

Újra, hála Istennek, újra elkezd megfelelő hangsúlyt kapni a szemöldök az arcon, ha jól látom a trendeket. Bár nem kifejezetten természetes a vonala, sőt: át- és néha túlrajzolt, de legalább nem ceruzavonalnyira szedett, ijesztő, kenődős, mint az elmúlt években.

A szemöldöknek az arcon építészeti jelentősége van: harmóniát vagy diszharmóniát teremt, a mimikát kiemeli vagy akár agyoncsaphatja, a szemet és a homlokot is keretezi, a színe meghatározza az arcunk árnyalatait. Azt hiszem, az a legszebb, ha a szemöldök színe megegyezik a hajtő árnyalatával: ez a legtermészetesebb megoldás.

Nem kell - persze - sötétnek lennie. A világos hajúak pláne hordjanak inkább világosat. De legyen szélesebb a korábbi évekénél, tökéletesre formált, egységes színű. Már természetesen csak akkor, ha követni szeretnénk a divatot.

Minden évben más és más dekorációt, színeket használunk karácsonykor. Tudom, hogy sokaknak épp ez a nap az örök állandóság és a hagyomány - persze, megértem őket is. Nálam minden évben új és új színek jelennek meg, mindig valamelyik másik, de jellemző arcát szeretném megmutatni a karácsonyi hangulatnak.

Idén havas, jégszikrás és gyerekálmos karácsonyt szeretnék. Ehhez hatalmas, ezüsttel és fehér csillámmal díszített, fényes és matt üveggömböket fogok használni - mintha óriás hógolyók volnának. Hókristályokból álló girlandokat és ezüstfehér szalagokat, jégcsapokat képzeltem a fára.

És mindehhez... nos, igen: sok apró, színes figurát fogok elrejteni a fán. Hóembert és Mikulást, kisvonatot, pici mackót, játékokat, csengettyűket - és sok-sok karácsonyi angyalkát. Díszes ruhás szőkeséget, parányi dundi puttót, trombitás androgünt, áhítatosan éneklő gyermek-angyalt, körtáncoló angyalsereget.

Az ötlet azonban nem az enyém, csak magamnak átcsiszolgattam kicsit. Valahavolt barátnőm, a pisze, törékeny, jadezöld zsebóra-szemű Andrea volt angyalka-mániás - ebben része lehetett, hogy naív-kedves egyénisége és a neve miatt Andalkának hívtuk. Neki volt egyik évben angyalfája: a kis fenyőt tetőtől talpig csupa apró angyalka díszítette.

Ezer és ezer köszönet tehát neki - többek között az angyalfás ötletért :)

Szeretném majd a dekoráció többi elemén - a terítéken, a szobák díszítésében, a torta mintáján, a csomagokon - szintén megjeleníteni ezt a hangulatot és ezeket a figurákat. Van még korábbról aranyszínű, fényes papírom ezer aprócska angyallal - ez például megfelel. De szeretnék fehér papírba csomagolt dobozokat is, amiken apró, színes angyalok tartanák a kezükben a megajándékozott nevét.

Elkészültem a sós izével is - abbahagyhatatlan, úgyhogy jó volna, ha indulnánk lassan, mielőtt megeszem az egészet.

40 dkg liszthez 30 dkg gomolyatúrót, 20 dkg reszelt juhsajtot, három kiskanál sót, két tojást és 35 dkg margarint teszek. Simára gyúrom, a hűtőben pihentetem, majd vékonyra nyújtom az egészet. Megszórom őrölt feketeborssal a tetejét, őrölt köménnyel úgyszintén, és aztán tojásfehérjével szép fényesre megkenegetem. Ezután vágom fel rádlival - derelyevágóval, tudjátok, az a csipkés szélű, pizzaszeletelőre hasonlító gurulós kis készség - hosszú, hosszú csíkokra. 210 fokos sütőben aranybarnára sütöm a csíkokat.

Délután barátokhoz megyünk: sütök egy kis édeset és egy kis sósat. Az omlós, tejszínes süteménnyel már készen vagyok, és gyorsan le is írom a receptjét.

Fél kg liszthez 37,5 dkg puha vajat, három nagy evőkanál cukrot, pár csepp vaníliaaromát, négy tojás sárgáját, csipetnyi sót adunk, és öt evőkanál sűrű tejszínt. Én a Parmalat főzőtejszínjét szeretem használni, mert egészen sűrű és krémes - pont jó ehhez a süteményhez. Szép simára gyúrjuk az egészet, és legalább egy órára betesszük a hűtőszekrénybe. Rugalmas, halványsárga, illatos tésztának kell lennie.

Lisztezett deszkán kinyújtjuk - kétszerre szokott csak a deszkára férni, úgyhogy először érdemes csak a felével próbálkozni - és nagyjából 4 cm átmérőjű kis korongokat szaggatunk belőle. Úgy 160 darab lesz az összes tésztából. A tepsiben még fahéjas cukorral megszórjuk a sütiket. 170-180 fokon, 15 perc alatt megsütjük a korongocskákat.

Ha elkészültek és kicsit ki is hűltek, feketekávéval elkevert, olvasztott étcsokoládéval meglötyögtetjük egy kicsit a tetejüket. Nem kell precíznek és tökéletesnek lennie - akkor jó, ha megfelelően összevissza az összhatás :) Nagyon finom, olvadósan puha, tejszínízű sütemény, és hihetetlen hamar és egyszerűen elkészül.