Női misztériumok

Hát igen, ez is elkövetkezett: fotó nélküli receptet vagyok kénytelen írni. Elfogyott a szépséges díszleves, aminek a leírását viszont megosztanám. Mint a német zászló: fekete, vörös és sárga. Észveszejtő :) Fehér tányérban is gyönyörű, de pirosban tálkában ellenállhatatlan.

Egy szép méretes, ötliteres fazekat veszek magam elég, és sárga húsú őszibarackot kezdek beledobálni. Megtisztítva, kimagozva, szeder méretűre vágva. Lehetőleg vágjuk a lábos felett, akár pucolhatjuk is ott, hogy a finom leve ne szerteszéjjel csurogjon a konyhában, hanem bele a fazékba. Úgy egy kilónyit pakoltam a levesbe.

Aztán fél kilónyi élénkpiros, fanyar, isteni ribizlit jó alaposan megmostam, megtisztítottam - na, ezt a részt utálom, de kötelező - és rászórtam a barackra.

Ezután jött a negyven dekányi feketeszeder. Hogy az milyen csoda... Illatos, sűrű, savanykás, sűrű húsú, imádom. Azt is rádobtam a gyümölcsökre.

Vegyes virágmézet használok hozzá. Öt-hat kanálnyit is rácsorgatok a gyümölcsökre, mert a ribizli és a szeder is fanyar, savanykás.

Persze, kapnak egy kis fahéjat, néhány szem szegfűszeget, szerecsendiót, ahogy ez szokásos. Öntöttem rájuk két jó pohár rumot, vöröset, sötétet, puerto ricoit. És annyi vizet, ami ellepte a cuccot - na persze nem tudja ellepni, mert úsznak a gyümölcsök, de félig lehetett a fazék :)

Amikor felforr, egy fél liter sűrű, nagyon sűrű tejszínt csorgatok hozzá. Gyönyörű, és mennyei. Egészen lehűtve tálaljuk.

Egyszerűen édesség-ehetnékem van, ami pedig nálam hajj de ritka. Áfonyásosat ennék. Lila-kék bogyókat, fanyart, fűszerest, valamilyet.

Ilyeneket találtam - persze, ennél többet, csak ezek tetszettek:

Ez olyan jó, morzsás, sűrű, linzeres lehet. Tennék fahéjat a tésztájába, és szerintem mákot is. Egyrészt mert mákfüggő, mákorientált és mákimádó vagyok, másrészt pedig illene az ízéhez. Krémes, feketepöttyös vaníliafagylalttal, kávészósszal milyen remek lehet! Tejeskávéhoz, nagy bögrében.

Én úgy csinálnám, hogy 30dkg finomlisztet szórnék egy tálba, bele 10dkg barnacukor, 20dkg vaj, összemorzsálnám az egészet, két egész tojás, egy csipet só, csipet fahéj, három nagy evőkanál mák, mehet bele sütőpor annak, aki kicsit levegősebben szereti, és jól kidolgoznám az egészet. Sütőpapírral kibélelt tepsiben összeáfonyáznám a tetejét - persze a gyümölcsöt előbb egy kis lisztben forgassuk át, hogy ne csússzon azonnal a süti aljára - és kis fahéjas cukorral meghintve a tetejét betolnám a 200 fokos sütőbe.

Hát ezt itt elegánsabbra vették, habosabbra, színesebbre. Jól néz ki, na.

Könnyebb, omlósabb tésztát képzelek hozzá. Úgy nyolc kanál liszthez két evőkanálnyi margarint tennék, egy fél tábla reszelt fehércsokit, hat kanál porcukrot, és hat tojás sárgáját, meg egy vaníliarúd kikapirgált belsejét. A tojások fehérjét habbá verném egy csipetnyi sóval, és hozzákeverve a sűrűbb masszához ezt a cuccot megsütném egy kerek tortaformában. Amíg sül, két doboznyi áfonyát borítanék egy serpenyőbe, meghintve cukorral, fahéjjal, és két pohár vörösborral lágy, krémes lekvárrá állítanám össze. Épp csak első forrásig - nehogy szétfőjenek az áfonyaszemek!

A kész tortát keményre vert, édes habbal kenném meg, erre jöhet a boros áfonyalekvár. A fehércsokit ráreszelném, mert bármilyen dizájnos a tortába állított táblája, nem lehet valami könnyen elosztani.

Ó, jaj. Ez a finom, vajas piskóta maga a tökély - látszik a fotón. Szerintem mindenkinek van hozzá saját, családi receptje, használjuk azt! Ha mégsem volna, akkor írok egyet.

Keverjünk ki nyolc tojás sárgáját négy kanályi cukorral és három kanálnyi mézzel, habosra, fehérre, illatosra. Két vaníliarúd belsejét belekotorhatjuk, és egy pohár édes, sűrű sherryt is csorgassunk bele. Megint keverjük simára. Egy fél csészényi, azaz négy kanál vajat olvasszunk meg, és csorgassuk a keverékhez, és megint keverjük ki simára. Nyolc kanálnyi finomlisztet keverjünk el egy csipet sütőporral, és adjuk a krémhez. A tojások fehérjét kevés sóval verjük habosra, de nem kell őrült keménynek lennie. Adjuk a masszához, és kerek, kivajazott tortaformába borítsuk bele az egészet. Rumba áztatott, majd lisztben megforgatott áfonyát szórjunk a tetejére. 200 fokos sütőben süssük készre, majd sherryvel elkevert olvasztott vajjal kenegessük meg, amíg még meleg. Olyan lesz, mint az álom - foszlós, omlós, édes, lágy.

Schwerteczky Adrienn vagyok, harminckét éves - ez el fog múlni - és olthatatlanul szerelmes az életbe. Ez utóbbi nem múlik el, remélem. Harmóniateremtő késztetéseimnek engedek az utóbbi időben - már nem dolgozom multinál, már nem vagyok igazgató, nő vagyok, így egyszerűen, státusz és karrier nélkül.

A férfiakra vonatkozó mondás: Nemzz egy fiút, építs egy házat, ültess egy fát! női oldalán éldegélek - igyekszem ebben az életemben egy kislánynak életet adni, berendezni egy otthont, és kialakítani egy kertet. Ha ennyit elérek, mindent elértem.

Az otthonok berendezésével mindenképpen haladok: lakberendezőként másokét már jó néhányszor megterveztem, de persze azok nem ettől és nem tőlem lettek otthonok, ha azok lettek egyáltalán. A saját otthon megvan, de a tökéletesig még csiszolgatni kell :)

Sminkelek és oktatok: azt szeretném, ha játék volna a smink, mégpedig önismereti. Ha a saját arcainkat, hangulatainkat találnánk meg benne és általa, nem egy széppé festett maszkot cipelnénk az arcunk előtt.

A végtelenül nagyképű cím: Női misztériumok, talán még magyarázatra szorul. Démétér néven működöm évek óta a netes világban, így ismernek, akik ismernek. Mezőgazdasági illetőségű anyaistennő lévén - csak szolidan - az eleusziszi, női misztériumokat gondoltam megjeleníteni itt. A virtuális világban elfér, és hátha beszövök, behímezek, berajzolok egy kevés yint a sok yang közé. Csak egyensúlyképpen. Tudjátok: a Harmónia.

Öt évvel ezelőtt, épp ilyenkor Skóciában voltam. A taxis úgy fogadott bennünket az állomáson, hogy abban az évben még nem látták a napot. Mire elértünk a szálláshoz, már ragyogott a nyár, sötétkék égen vakító, világító felhők forgolódtak, a smaragdzöld füvön kéttenyérnyi nyuszik ugráltak. És ez most nem túlzás :)

Gyönyörű, gyönyörű, tökéletes út volt. Minden nap harmatfriss levegő, tört fények reggel és aranyló napsütés délben, harsogóan zöld, szinte harapható levelek, füvek és fák, ősöreg várak, kastélyok.

Ilyen a Blair Castle-höz vezető út. A fasoron túl finom hajlású, gömbölyded dombokon zöldellő rét. Az út árnyékos és varázslatos.

És íme a Blair Castle. Minden félórában kijön elé egy vörös arcú, aranyszőke hölgy, és irgalmatlanul elkezdi fújni a dudáját. Bár mi, akik ott voltunk, könnyes szemmel hallgatjuk meghatottan a zenét a videóról, de az összes ismerős a földön fetreng és vinnyog ilyenkor: vagy a nevetéstől, vagy a kíntól. Érthetetlen. 

Ez csak úgy a táj. Mert ilyen. A vonatablakon kinézve, a busz mellett, a hosszabb sétákon a kis falucskáktól pár lépésnyire. Rajzolhatóan éles árnyékok a smaragd-és-aranyzöld gyepen, rajzos szélű, fehér felhők az égen. És nyuszik, mindenhol nyuszik. 

Régi sírkert. Mohás kövek, törött lépcsők, romtemplom. Gondolom, a helyi fiatalok fekete rúzzsal és sok lepellel járnak ide riogatni egymást, vagy szörnyeteg zenére széthagyni az kockára szabott valóságot.

A fű tömött és gyönyörű zöld. Nem nyírják, ezért tele van aprócska, szem formájú lila virágokkal és fehér piciségekkel. Bozontos, vörös szőrű marhák járnak erre legelni, akiknek a pillantását nem nagyon bírtam, inkább eloldalogtunk csendben.

Ez Inverness: itt ömlik a Loch Ness vize egy folyócskán át a tengerbe. Ezt a folyót látjuk épp. Olyan északon járunk, hogy nyáron éjfél körül nyugszik a nap és hajnali háromkor már felkukorékolja a kakasokat: mégis, a pulóvert is le kellett vennünk az áldott napsütésben. A legszebb városok egyike, amit életemben láttam. A víz hűvös és valahogy sima: majd belefagynak az ember ujjai, de nem szúrós, mint az Alpok patakjai, hanem simogatja a bőrünket.

Edinburgh várának az egyik bástyája körül járunk. Kilátni a tengerig, belátni az egész várost. Én még ilyet sosem láttam: a város felől fenyegető, magas kőszirt a vár, úgy tűnik, mintha az ég alatt kapaszkodna. Hátulról pedig könnyű séta, és máris bent vagyunk a közepében.

Szeretem, ahogy a régi kövek között megjelenik időnként Stuart Mária, a korhű ruhás statiszta, vagy épp néhány almát falatozó alabárdos megy el mellettünk, a vállukon magnóval, végtére unatkozniuk miért kellene.

Még egy kis Edingburgh, még egy kis vár, a csúcson üldögélő Démétérrel. Gömbölyű kövek közé bújó sárga virágok szinesítik a füvet. Tillárom.

Ez már Stirling: út a vár felé.

Hát, ilyenek a rózsák. Ott valahogy minden burjánzik, zöldell és csorognak a szirmok-színek mindenhonnan. Tudom, tudom, a sok eső. Jól áll a virágoknak a sok eső, nyilvánvalóan, mert ömlenek az ablakokból, virágtartókból, kertekből. A műkacsás-kertitörpés stílus megmosolyogtató, viszont valahogy aranyos :) A kertek többsége vagy a tündéres-koboldos, vagy a kacsás-törpés stílus valamelyikét képviseli. Egyszerűen nem tudnak ártani az áradó, káprázatos szépségű, színkarneválos virágoknak.

Szeretem a fákat. Vannak köztük különös kedvenceim: ilyen például a fűzfa. Talán azért ábrándozom épp most róla, mert nyáron kivételes élmény a zöld árnyékában leheveredni a vízparton, szitakötőket figyelni, a víztükör fodraiban nézni a sárga-zöld leveleket.

Hát nem milyen gyönyörű?

Ezüstös fényű, élénk, sötétkék víz, ami annál is csodálatosabb, mert az ég szinte fehér az erős napsütésben. A zöldek tündökölnek az erős sugárzásban, a rózsaszín virágok olyan harsányak, mintha lekiabálnának a képről. Alig szitáló, könnyű árnyékot vet csak a fűz, mint a muszlin vagy könnyű, csipkés háló. 

Mennyivel sötétebb, őszibb, komorabb kép! A fűzfa nem tó, hanem szürke vizű patak fölé hajlik, ami csupa fehér fodor a mohás kövek között.

Valami ilyen helyet képzelek, amikor az angol költőket írni látom, vagy ha szomorú, évszázadokkal ezelőtt élt kisgyerekek duzzogó-helyére gondolok. 

Ritkás, szomorú fa, hosszú tisztás végén. Még idelátszik az udvarház, amelyik saját tava mellett nő ez a fűz. Rosszkedvű kisfiú üldögél a partján az ügyetlen tutajjal vagy papírcsónakkal, ami jó esetben nem akad meg a ház úrnőjének kibontott hajú, fehér hálóinges testében a víz tetején.

Azért napsütésben gyönyörű lehet :) Vidám, fehér ruhás fiúk és lányok, szendvicsekkel és kockás takaróval jöhetnek a víz partjára, és nevetve dobálhatják a kavicsokat a tóba. Amíg meg nem jelennek a kacsák, togyogósan, farokriszálósan, és méltóságteljesen el nem fogadják az uzsonna maradékát.

Lemenő nap, lankák, fű. A fűz hosszú, aprólevelű fürtjei aranyfényben úsznak, nyújtóznak, forognak a finom, olvadóan lágy fényben. A törzs alakja olyan, mint egy fürdés után nyújtózó lányé, aki élvezi a saját szépségét. Az árnyék mély és puha szőnyegként omlik el a fa alatt. Diadalmas szépségű, varázslatos fa - biztosan feltölti aranyló fényű, szőlőszín energiával azokat, akik a kérgéhez szorítják arcukat, kezüket.

Szó sem kell. Maga a csoda. 

Most épp egy törökös hangulatú, de nagyon nyugati szoba színein dolgozom. Szeretném, ha pazar lenne, érzéki, egyúttal megnyugtató és "maradjon a háttérben". Ennek épp nem az lesz a fő célja, hogy a szoba uralja a benne történő eseményeket - szeretném, ha észrevétlen, puha fészek lenne, amely mégis befolyásolja a bent lévők hangulatát.

Aranyat, sok aranyat választottam hozzá, a vizipipák általános színét - persze türkizzel együtt, ahogy szokásos. Égszínkékkel egészítettem ki, ami gazdagítja az élénk árnyalatokat, és csokoládébarnával. Igyekszem a sötét és világos árnyalatokat kiegyensúlyozni, ahogy a nehéz és könnyű anyagokat és a kemény-puha ellentéteket is.

Íme néhány a kiválasztott anyagokból - persze azért még válogatok, selejtezek :)

A kávéflipben az a jó, hogy azonnal ébreszt, erős, izgalmas, és még a másnaposságot is kihúzná a fejemből, ha volna benne.

Turmixgépbe töltök egy jó erős, sűrű feketét, két kanál barnacukrot, egy tojás sárgáját, és egy kupica sötét rumot, de nem kényeztetjük magunkat lágy, kellemes, 40 fok alatti darabokkal - mehet bele az igazán erős is. Habosra, simára keverem, és gyorsan megiszom.

Nem mondom, hogy sosem ittam finomabbat, mert bár jó ízű: erős és tömény, mint a veszedelem. Viszont egy perc, és már feszít is a tettvágy, pedig az előbb még kóvályogtam :)

Okos barnák, ősszel csatlakozom hozzátok :) Nem, okossá nem válok, várhatóan, de a sok, vörösesszőke hajam egészen sötétre festetem, mályvás, bronzos fényű sötétbarnára, amilyen a politúrozott mahagóni felülete. (Hohó, ha ezt meg tudom magyarázni a fodrásznak, persze.)

Barnának lenni más. Komoly, megbízható, érett és okos nők hordanak barna hajat. Ők nem a butuska bájjal vagy az izzó, direkt szexualitással hódítanak, ha hódítanak.

Hát ez a kép, ez őrület. Érezni a poros fa száraz, karcos illatát. (Szegény modellért aggódom, remélem, nem ment szálka a mezítelen talpába a régi hajópadlóból, de mégis, mégis nagyon jó ötlet volt a mezítlábas kép.)

A fotelért szívesen adnék néhány percet az életemből, akármilyen viharvert. (Nem, nem a perceim azok, hanem a fotel.) A modell is egészen tökély ebben a szobában. Elegáns, szexi, távolságtartó, hűvös, és tökéletesen stílusos. Dacára a hatalmas kalácsnyi kontynak és a mezítlábas pózolásnak. Csak azért nem emlékeztet ez a beállítás a sablonos "szexi titkárnő" stílusra, mert ezerszer fölényesebb, okosabb annál. Fahéj- és púderillatú parfümöt, gőzölgő kávéscsészét, Louis Vuitton táskát tudok a lány mellett elképzelni.

Hmm, még egy komoly, barna hölgy. A frizurája olyan, mint egy drága és elegáns design-sapka, fényes, sima és hibátlan.

Ez a lebegő nefelejcskék muszlin egy csoda, és jól is áll ennek a lánynak. Olyan sovány, hogy legszívesebben elsírnám magam. Illik a habitusához, karakteréhez, és szép maradt az arca, a karja pedig meghatóan szép, különösen a halványbarna bőrtónus miatt.

Kedves barnák, hamvas barnák, hűvös, fahéj-, füst- vagy kávébarna hajszínnel: hordjatok halványkékeket! Remekül áll.

A sminkje világos és finom: tökéletesen kendőzött, enyhén a rózsaszín irányába eltolt arc, szürkével árnyalt szem és hűvösen rózsás, világos száj. Nagyon fiatalos és kicsit szomorú.

Ez a nagyon természetes és nagyon fiatal típus megint a barnáknak áll a legjobban. Szabad, független és természetközeli. Indián főnökökkel beszélgetve, lóháton, szarvasok vagy farkasok közt beszélgetve is el lehet képzelni, vagy erdőben, fák ágai-gyökerei között sétálva, gombát keresve, vadakat mentve Afrikában, sziklát mászva az Alpokban.

Ilyen tökéletes külsővel azért általában csak nagyon tudatosan kialakított arculatnál találkozunk, de azért a lényeg az volna, hogy ne sokat törődjünk mindezzel. A régóta hordott farmer és a szürke póló épp elég: a vad, tollakkal díszített haj és a kifejező arc úgyis mindennél fontosabb. (Már persze a külsőt tekintve: egyébként ennek a típusnak körülbelül minden fontosabb, mint a saját szépsége. És épp ez teszi sugárzóan gyönyörűvé.)

Nézzük meg a hatalmas szemet, íves szemöldököt, telt ajkakat. Ha nincs ilyen, festhetünk is - ám azért mégis az az igazi, ha a saját hullámoktól örvénylő haj a természetes, natúr arcvonásokat ölelik-rejtik körbe.

A rendetlen megjelenés tehát elsősorban a születetten szép, sőt: kivételesen szép embereknek áll jól.

Van annak valami hangulata, ahogy az ember a mélyhűtőből a saját fagylaltját bányássza elő, annak a kelyhével ül le olvasgatni, írogatni. Sokfélét eltehetünk - ilyenkor úgyis elfogy mind pillanatokon belül. Legyünk bátrak az ízek kiválasztásánál!

Narancsos-mandarinos fagylalt

Verjünk kőkemény habbá egy fél literes habtejszínt. Öt-hat hatalmas narancs héját reszeljük le, nyomjuk ki a levüket, és jó néhány mag nélküli mandarint pucoljunk meg. Ha nagyon vékony a hártyájuk: rajtuk lehet hagyni, de tényleg csak akkor, különben szedjük le a mandaringerezdekről azt is, és vágjuk őket össze. Tegyünk hozzájuk három nagy kanál finom gyümölcsös jellegű mézet, egy csöpp fahéjat és kevés reszelt szerecsendiót.

Ezt a masszát nagyon óvatosan keverjük a tejszínhabhoz. Ha van fagylaltgépünk, tegyük bele az egészet - ha nincs, ahogy nekem sincs, egyszerűen tegyük a mélyhűtőbe, és 15-30 percenként keverjük át, hogy egyenletesen szilárduljon.

Van, aki szereti, ha étcsokoládé-forgácsot, pirított mogyorót teszünk bele - én inkább a tetejére teszek pirított pisztáciát vagy mandulaforgácsot, amikor tálaljuk.

Édes, hűvös magvak

Ezek lehetnek apróra tört diószemek, puha, édes mandula, zöld árnyékú pisztácia, mogorva mogyoró vagy akár zsíros-nehéz kesudió is. Sőt: keverhetjük őket egymással.

Én a legjobban úgy szeretem, ha közepesen durvára töröm a mogyorót, mondjuk, és egy serpenyőbe szórom. Ahogy melegítem, barnacukrot szórok rá, jó két-három marékkal a tizenöt dekányi mogyoróhoz. Amikor az egész illatos, sűrű, karamelles masszává válik, akkor üveglapra simítom és kihűtöm. Egészen apróra darálom a grillázst - hiszen az lesz belőle, és hozzákeverem a szokásos fél liternyi habtejszínből készült kemény habhoz. Nagyon jól áll neki egy apró pohárka sherry is, nyugodtan csorgassuk mellé, és így tegyük a mélyhűtőbe. Persze ezt is kavargassuk át gyakran, hogy egyformán hűljön.

Mézes, joghurtos, mascarponés finomság

Rutinosan verjünk hatalmas felhővé fél liternyi habtejszínt, hogy akár rá is lehessen állni. Vegyünk egy tégelynyi, 20 dkg mascarponét, borítsunk bele két natúr joghurtot, és édesítsük annyi mézzel, amennyit az ízlésünk kíván. Én úgy két kanálnyit használok általában. Tehetünk mellé egy leheletnyi őrölt gyömbért, fahéjat, szerecsendiót és szegfűszeget, ha szeretjük, de fűszerezés nélkül is érdekes, különleges íze lesz. A krémsajtot, a joghurtot és a mézet keverjük simára, és tegyük a tejszínhabhoz. Azután járjunk el úgy, ahogy eddig mindig: a tálat zutty a mélyhűtőbe, és húszpercenként keverjük át gondosan, amíg tökéletesen meg nem szilárdul. Különleges finomság.

Olyat is csinálhatunk, hogy a joghurt és a méz helyett 1:1-es marcipánt keverünk a mascarponéhoz. (Azaz a cukor és a mandula aránya 1:1-hez a marcipánban.) Furcsa, mesei, varázslatos ízű fagylaltot kapunk. Érdemes kipróbálni.

Barackos fagylalt

Minő meglepetés: már megint barackozom :)

A gyümölcsökkel egészen könnyű a dolgunk: az apróra vágott, saját levével dúsított gyümölcsöket keverjük el mézzel vagy porcukorral, tegyük a tejszínhabhoz, és már mehet is a hűtőbe. Ha krémesebb fagylaltot szeretnénk: turmixoljuk, mixeljük egész finommá benne a gyümölcsöket, ha darabosabbat, akkor elég összevágni. Persze lehet vegyesen is: nagy kupac szétforgácsolt gyümölcshöz is adhatunk nagyobb darabokat :)

A gyümölcsfagylaltokból ne felejtsük ki a vaníliarudak apró magvacskáit, szerintem remekül illik az ízükhöz. Én időnként megbolondítom egy-egy kupica alkohollal is - baracknál ez lehet például egy kispohár barackpálinka. Vidám hangulatú fagylaltozásokat eredményez :) Csokoládéforgácsokat, reszelt kekszdarabokat, ostyát is tehetünk rá vagy mellé.

Aztán bátorodjunk tovább: használjuk a fantáziánkat! Csináljunk mákos-fahéjas, banános-csokoládés, dinnyés, vörös bogyós fagylaltokat. Mindent, ami finom, ami édes vagy illik az édes ízekhez, bátran felhasználhatunk. Keverjük a habhoz, édesítsük és hűtsük. Biztosan jól fog esni!