Női misztériumok

A koponyám és az agyam között forró méz… gyűlölöm. Mintha lázas és tompa és lassú és fájdalmas lenne minden. Állnak a fák, a levelek és a szél, nem táncolnak a kedvemért, nem néz rám vissza a felhő, az asztal lapjának csíkjai fárasztóan szabályosak, nincs bennük szempár és szörny, csak unalom… fáj. Gyűlöletes kín ez a matt agy.

 

A baloldali ablakomon át a szemközti háztető látszik. Zöld üveg verandával a ház sarkán, sötét üvegekkel. Higany és ónszín az üveg unalma, a zöld fémrácson át a távoli langyos ég selyme látszik: üres a terem. Lehet, hogy alacsony, kétarasznyi törpék kacsáznak a padlón, szuszogva szedik fel a járólapokat, és az alattuk talált bogarakat csámcsogják el uzsonnára? Nehezen ülnek le, körben, fájnak az ízületeik, a térdük kifordul a kényelmetlen törökülésben, de hát úgysem érzik jól magukat egyetlen testhelyzetben sem. Megszólal a fuvola, és a gyűrt arcokra zöld és kék mosoly derül… Végre nyugalom. Hűvös balzsam fájó, fáradt és elgyötört testükre, szemhéjuk ernyője eltakarja torz testük kényszerét kíméletlen agyuk elől. Béke van és simogató hangú csend.