Van a csipketerítőnek valami nagymamás bája - vagy csak az én nagymamám horgolt gyönyörűeket?
Mindenhol ropogósra keményített, horgolt kis mütyürök vannak a lakásában. A telefon alatt, a rádió alatt - és persze felett - kiskacsás-pintyőkés nippek alatt. A szobanövények régimódi, fényes kaspói alatt is horgolt, aprócska terítő van, kicsit sárgásra fakulva, hiszen az öntözővíz néha eláztatja. A fényes, politírozott fa felületeken csúszkálnak a terítők, de annyira, annyira odaillenek! Levendulaillatúak - nem tudom, talán a gondos keményítés után fröcsköl rá a nagymama valamilyen illatot, vagy a lakás illatát veszik át. Mindig gondosan vasaltak: az egyik felük sima és fényes, a másik domború.
Szerintem a tea és a sütemény is jobban mutat rajtuk - bár a saját lakásomban biztosan megőrülnék tőlük. Csupa olyan dolog szép rajta, ami nekem nemigen van - ám ettől még csodálatos :) Kristályváza szegfűkkel, például. Porcelánkészlet. Szépséges, csillogó gyertyatartók. Ezüsttálca gőzölgő teáskannával, vaníliaillatú süteménnyel, cukortartóval.
Mutatok azért a csipke megjelenésére még egy lehetőséget a lakásban. (Volna még millió...) Íme, egy csipkebaldachin. Hát nem romantikus? Lázas szerelmet kevésbé tudnék az ágyra képzelni, mint muszlinhálóingben titkos naplót írogató, kakaóscsésze-szemű lányt. Vagy akár törékeny, madárcsontú dédikét, tejszínhab-fehér hajjal, orgonaszínű köntösben, kuncogós, reszkető hangú történetmeséléssel.
A csipke romantikus, régies, szépséges. Ne felejtkezzünk meg róla, ha ilyen hangulatú lakást tervezünk.
