Szeretem a teraszokat. Szépek. Ha szépek. Leginkább reggelizni szeretek ott, köntösben, a kelő Napba hunyorogva tejeskávét iszogatni, utoljára csendet hallgatni aznap.
Például egy ilyen teraszon, mint ez. Póztalan, kedves, árnyékos. (Azt hiszem, ebben a kegyetlen melegben túlzó szimpátiát érzek az árnyékos helyek iránt. A csupafény, kopár, vakító teraszok gyönyörűek, de ilyenkor kisül az agyam.)
A vajsárga fal, a lomb árnyéka és a reggeli fény önmagában is tökéletes - igazán szép, hogy filigrán, szinte súlytalan és egyszerű bútorokkal inkább rajzossá tették, mint túlbútorozták a helyet. A hatalmas, mázas zöld virágtartó viszont édes :)
Azért persze a reggeli romantikát én néhány ülőpárnával megpróbálnám elviselhetőbbé tenni. Lusta vagyok és hedonista, ezek a székek pedig nem lehetnek valami álmosítóan kényelmesek. Jó, jó, igen, reggel nem is kell álmosodni, de feltörni a hátunkat sem feltétlenül kötelező. Kék virágos, mázas, fehér porcelán, tejeskávé és friss kifliillat, na, még egy spániel rohangálása is - nem tökély kis reggeli hangulat? :) (A giccset kiáltók várják meg a cinikus hangulatomat. Most nincs olyan.)
A terasznál tehát fontos, hogy mire akarjuk használni (reggelizésre, a barátok fogadására, ábrándozásra, munkára vagy kellően zárt helyen akár intim együttlétekre is) - szóval, a funkción túl figyeljük meg azt is, hogy milyen hangulatban és milyen színek között érezzük jól magunkat. De tényleg, és őszintén. Ne azért válasszunk mediterrán teraszt, mert olyat már sokat láttunk a lakberendezési újságokban, és végre megtetszett. Ugyanez vonatkozik az éppen aktuálisan divatos távol-keleti stílusra. Semmi bajom velük: gyönyörű stílus mindkettő, de képtelen vagyok elhinni, hogy nálunk senki más nem akar lakást berendezni, teraszt kialakítani, csakis a mediterrán avagy japán stílus kedvelői. Ugyan már.
Vegyük körül magunkat annyi zölddel, amennyivel csak lehet. Megnyugtató a szemnek, a szívnek, és a fülnek is a lombsusogás. Könnyebb az élet, persze, ha nem nekünk kell ápolni is a teraszon túli zöldeket, bár ki tudja... a kertészet annyi élvezettel jár, hogy ha tudunk rá időt szakítani: tegyük meg. A képen látható, spirálformába kényszerített bokrokat nemigen ajánlom. Brrr. Tudom én, hogy a kertünkben előforduló növények évszázados, néha évezredes nemesítés eredményei, és szegényeknek semmi közük a természetes növekedéshez, de ez mégis borzasztó. A Nevető ember jut róla eszembe. Ne nyomorítsunk meg élőlényeket pusztán esztétikai céllal. Más céllal se.
A szépen harmonizáló, fehér-szürke-mohazöld árnyalatokhoz remekül illő ragyogó hortenziabokor azonban remek választás. A lilás, zöldes, kékes hortenziák - egyébként a kedvenceim - szürke unalomba fullasztották volna ezt a sarkot, ami így vidámabb és színesebb.
