Női misztériumok

Hagymaformájú, három-ember-magas kék virág áll – kicsit megdőlve – az erdei tisztás közepén. Mintha alig nyílt volna ki a bimbó, a szirmai szorosan összesimulnak, védve a titkos belsejét. Picit megremeg, fények szaladnak rajta végig, mintha egy tucat égősor szemei villannának fel sorban, a földtől az ég felé. A szirmok tetején a fények futnak tovább, folytatódnak a levegőben is. Különös, kígyózó, átlátszó teremtmény születik az összefonódó fényvonalakból. A fák ágai között a levegőbe hussan, és eltűnik a szemeim elől.

 

Végignézek még egy születést, és egyre nő a kíváncsiságom. Meg kell tudnom, mi van a virág belsejében! Felröppenek, megpróbálok a szirmok csúcsai között belesni, de a következő fénysorozat felkap, és összekuszálódó fényfonalai kirepítenek a tisztás szélére. Ez persze nem szegi kedvem, egy közeli fa alsó ágára kúszom, és belesek a virágszirmok nyílásán…

 

Egy íróasztal sarkát látom, és azon egy régi írógép csücskét. Behuppanok a szirmok közé, a virág közepébe. Egy dolgozószobát találok ott. Barna, félhomályos szoba; jobbra íróasztal áll az írógéppel, szemben tömött könyvespolc, balra régi, nagy füles fotel, előtte jegesmedve-bőr. Az íróasztal mögött kedves férfi ül. Elfészkelődöm a karosszékben, lábam a bőrön. Felteszem a legfontosabb kérdést:

–        Mit ír?

Mosolya csak a barna szemek mélyén csillog:

–        Téged.