Vannak emberek, akik "zöld ujjal" születnek: minden kivirágzik, burjánzik, lombosodik a kezük alatt. Anyu ilyen volt. Csoda növényeink voltak otthon, bár az apró lakásokban előfordult, hogy egyet-egyet el kellett távolítani valahová, mert két hálószobányi helyet foglalt némelyik.
Ha elég fény van a lakásunkban - vagy akár körülötte, nézzük csak meg a mellékelt képet - és persze van elég időnk, türelmünk és figyelmünk a gondozásra, akkor ültessünk otthon is növényeket. Van abban valami szép, amikor a kezünk alatt megindul egy apró csíra növekedése, és hatalmas, lendületes hajtásokat hoz, ernyős, lebegő, színes leveleket ereszt, vörös fényű, barnapöttyös vagy fényes smaragdzöld szár szökik fel a puha földből.
A sötétebb lakásokba ültessünk sötétzöld, fényes, vagy vörössel mintázott levelű növényeket: ezek állítólag jobban bírják a sötétet.
Saját, nagyon szubjektív kérésem: szárazvirágot ne... Ahogy inkább arcképeket teszünk a falra korhadó múmiák helyett; ha nem tudjuk ápolni, locsolni őket: inkább növények képeivel díszítsük a lakást, mint halott, elszáradt, halálszagú és porban úszó, tisztíthatatlan, száraz, pergő furcsaságokkal. Vagy készítsünk selyemből, finom, festett papírból virágot magunknak.
Legyünk bátrak, és játsszunk a színekkel! Nem kötelező egyetlen színt vásárolni egy-egy növényből: milyen gyönyörű ez a színes beültetés! Ráadásul nem csak azonos fajokat lehet egy tálba, közös földbe ültetni - igazán szép összeállítások képzelhetőek el sokféle növényből. Ha nem vagyunk nagyon profik, akkor is megoldható: kérjünk részletes tanácsokat a kertészetben vagy a virágüzletben, ahol a növényeket vásároljuk. Egyébként ma már szinte mindennek utánanézhetünk a neten is.
Fontos kérdés, hogy azonos típusú föld legyen jó a növényeknek: azonos, avgy közel azonos víz-, fény- és tápanyagigény.
A két befuttatott házfalat csak a romantikus lelkem kedvéért pakoltam fel. Gyönyörűek. A borostyán mindig szép - a vadszőlő pedig különösen ősszel... Emlékszem, ahogy reggelente Apu vitt az iskolába: elmentünk egy gyönyörű, keleti terasz mellett. Az utcában ezer sokkal szebb ház volt ennél az egynél, és én mégis mindig ezt az egyet néztem ábrándosan és könnyes szemmekkel... Vajsárga ház volt, szürke kövek alkották a sarokköveket, a ház élein végigfutottak a nagy, legömbölyített, erős kolosszusok. A terasz alacsony, kopott, fehér kőkorlátos kis emelvény volt, alatt zöldre festett ablakok, a hátán pedig rőtvörös, aranyfényű, diadalmas, ragyogó vadszőlő futott a falra. A keleti Nap aranyfényűre izzította a vadszőlők között kibukkanó ablakokat. A legszebb, legszebb ház volt a világon.
Kitörölgetem a könnyeket a szememből, és mutatok két szépséges, dús virágot, szobába valókat:
