Reggel vettem uborkát, kaprot, fokhagymát, és összeraktam a kovászos uborkának valót a nagy, ötliteres üvegben. Miközben egyensúlyoztam a hóbelevanccal a napos lépcsők felé, azon tűnődtem, hogy megint kezdenek a kamrapolcaim megtelni - hiába, így nyáron - a savanyított, befőzött, eltett holmiktól.
Akinek van kamrája, spájza, vagy legalább egy szép, nagy, jól szellőző szekrénye, az általában ilyenkor kezdi feltölteni télre finomságokkal. A kompót nem igazán a barátom, de a különleges ízesítésű, vagy akár csak áthatóan gyümölcsös lekvárokkal jóban vagyok. Ilyenkor lehet ledarálni a felháborítóan erős paprikát is, sok sóval üvegekbe rakni - három napig vakon kőrözni a maró fájdalomtól, persze, ez ezzel jár - aztán a sötétebb évszakokban ezzel lehet könnyes-sírós romantikát csempészni az ételekbe :)
Tegyünk el uborkát is. Nem csak arra az eshetőségre készülve, hogy hátha babát várunk majd, és le sem tudjuk tenni az állunkra levet csorgató savanyú, roppanós, zöldhéjú finomságot, de az időnként kötelező rántott hús mellé is jár.
Persze, különböző csípős, savas, furcsa és meghökkentő savanyúságot is eltehetünk. Már csak azért is, mert álomi szépen mutatnak a polcokon.
A konyhát is elborítják időnként a szépséges üvegek - azért arra figyeljünk, hogy csak olyasmi jöjjön velünk a kamraajtón túlra, aminek nem árt a fény. A lekvárok például jobban érzik magukat sötétben. A sárgabarack képes aranysárgáról csúf sárbarnára sötétedni, ha sok fény éri, az őszibarack pedig a vajsárga színéről valami peszledékes füstbarna színt ölt, nem túl étvágygerjesztő. De a fűszerek átlátszatlan, mintás dobozai például remekül élénkítik a konyhát.
Íme, egy aprócska konyhát uraló óriáshűtő. A konyha igazán bájos, bár sötét az aprócska és mégis leárnyékolt ablak miatt. De hát nyilván valahol mégis kell tárolni az élelmiszereket, és ha nem áll rendelkezésre sem spájz, sem egy nagy szekrény - akkor erre a funkcióra marad a hűtő.
