Mióta olvastam a Manderlay-ház asszonyát, azóta erős rokonságot érzek Rebeccával. Nem a züllöttsége miatt, inkább az erős egyéniség és a sárga szalon befolyásol :) Bízom benne, hogy a puszta emlékem senkit sem fog tönkretenni, mint Rebeccáé, de addig is... marad az erős környezeti hatás a lakásokra, berendezésekre, kertekre, és marad persze a sárga szalon is.

A nappalinkat szalonnak titulálni költői túlzás, nyilván. Ez csak egy nappali. Meleg, borostyánfényű. A sárga nappali előnye, hogy a barátok otthonosan érzik magukat, és hogy esténként olyan, mintha a kandalló fénye világítaná meg, nappal pedig napraforgó-kavalkád a hangulata, mint egy van Gogh képnek.

Mivel azonban nincs korlátlan számú szobánk, egyre többször menekülök a hűvös, tiszta, ezüstfenyőkre néző étkezőbe, mert sokallom a sárga szoba nyújtotta ingereket.

Melegen ajánlom mindazoknak, akik nem akarnak évente festetni, hogy gondolják át a markáns színű tereket. Vannak sokan, akik remekül eléldegélnek a sötétbíbor vagy fenyőzöld szobákban, de többségünk kicsit kevesebb információt kér a vizuális térbe. Épp elég hatás ér minket napközben: este lazítani szeretnénk. (Persze: már aki.)

Az erőteljes színekhez erőteljes egyéniségű lakók kellenek, tökéletesen kiegyensúlyozott lelkiállapotban. Különben menekülőre fogjuk. Praktikus megoldás lehet, ha a kedvenc, erőteljes színünket csak egy falfelületen, vagy csak a kiegészítőkön jelentetjük meg.

Gyorsan leírom: senkit nem akarok lebeszélni a bátorságról. Ha igazán erőteljes színek között érzi jól magát, vagy csak az inspirálja, akkor hajrá! Mindössze kérem, hogy mindenki gondolkozzon el azon: kell-e legalább egy pihenősarok, ahol hátrahajthatja a fejét, kioldódhat a feszültség a kezéből, gyomrából, és akár elaludhat a selymes békességben.