Szeretem a kézbe simuló, kopott, régi fémkilincseket. Ünnep átlépni azon az ajtón, ami rézkilinccsel vagy régi ajtógombbal fogad - megtisztelő, ahogy az egyedi szépségű, míves és patinás fém lehűti a tenyerem és otthagyja benne az illatát.
Különös kedvenceim a figurás, alakos, míves darabok, bár persze tudom, hogy a modern, letisztult környezetbe ezek nemigen illenek. Vannak ám sima, gömbölyű, egyszerű ajtónyitogatók is...
Milyen szép például ez a kopogtató a régi, türkizre festett faajtón! Hiába festik gondosan, szépen mindig újra: a régi fa elvetemedett, összeszáradt, egyenetlen felszínén látszik az ajtó kora. Ahogy a kopogtató vájataiból sem tisztítható olyan szépen a patina, mint a felületéről. Látszik az is, hogy a kopogtató csak dísz: a festék rég lepattogott volna arról a helyről, ahol a bronzfogantyú odaütődik a fához. A színek harmóniája azonban kárpótol a funkció hiányáért - a türkiz ragyogása, a bronz és a zöld matt, ódon fénye szívszorítóan gyönyörű.
A sárkányos ajtóhoz mit szóltok? Érzem én, hogy ez már a giccsbe hajlik, de ellenállhatatlan :) Mesei, izgalmas, és egyébként szép formájú és jól használható darab. Szinte látni, ahogy teátrális, csúcsos-süveges varázslók adogatják kézből kézbe a sárkánykilincset, miközben a nehéz faajtó néha rácsúszik a hegyes orrú cipőbe bújtatott lábuk vékony kis bokájára.
A nehéz, káprázatos kék színt viselő kopogtató ellen viszont nem lehet kifogás. Már a látványtól érezni a súlyát, a finom, egyenetlen gömbölyűségét, ahogy magától kopogtatja az ajtót, ha elengedjük egy pillanatra, és engedjük, hogy végigszaladjon az ujjaink mellett.
Nos, a kéz formájú kopogtató azért... Úgy érezném, a ház rég halott Hölgye idáig mászott a kriptájából, és még épp a kacsóját tudta átnyújtani az ajtón, mielőtt kiszenvedett. Ezt az érzést nyilván a kéztartás is erősíti: ijesztően ernyedt, bár gyönyörű hölgykezeket kell megérinteni, ha kopogtatni szeretnénk. Brrr.
Nos, nálam normálisabb és racionálisabb fantáziával megáldott lakók azonban választhatnak ilyet is: biztosan nem sok ismerősüknek van hasonló.
A végére azért egy szelíd szépségű, napfényben ragyogó rézgombot választottam. Álomi. Hát nem ilyen ajtókon kellene átjárkálnunk? :)