Múlt héten volt a házassági évfordulónk. Ha az esküvőnkre gondolok, elsősorban - persze infantilis vagyok - a tüzijáték jut eszembe. Gyerek módjára, tátott szájú bűvölettel nyűgöz le a tüzijáték, úgy csodálom, mint Tündér Ilonát. Tehát nyilván volt tüzijátékunk, ha semmi más nem lett volna, tüzijátéknak kellett lennie :) Azt hiszem,ha jól tudom, másoknak is élmény volt, nem csak nekem. Remélem :)
Csupa ezüst és aranyszín fényt kértünk. Fehérrel, sárgával, kevés bíborral lehetett kiegészíteni még, de a rakéták ragyogó csillagszínekben szikráztak és hullottak és vibráltak. A Vizizene allegro tétele szólt közben. (Nos, a menüt persze már elfelejtettem, és fogalmam sincs a terítékről, csak a hortenziás és rózsás asztalokra emlékszem - és persze a tüzijáték minden ragyogó részletére.) Még a talpam alatt érzem a kőlépcső simaságát, hátamban az oszlopok hidegét, és hallom, ahogy a zene ritmusára apró robbanásokban szétszikráznak az égen a csillagok.
