A kerteket csak szeretem - sajnos nem értek igazán hozzájuk. Nem vagyok kertész, sőt: egészen aprócska kertem sincs, csak teraszom. Ábrándosan, és biztosan idealista, naív módon viszonyulok hozzájuk. Hjaj, ha egyszer saját kertem lesz... fehér törzsű nyírfák apró leveleit fogja táncoltatni a szél, jázminbokrok illatoznak, hatalmas kőtálakból omlik le a hortenzia, vajszínű és rózsaszín rózsák futnak a rácsra, vérszilva komorlik a sarokban, a fű pedig nem tüchtigre, jólfésültre nyírva szigorodik feszesen az őrjítő és kötelező tujasorig - olyan nálam nem is lesz - hanem magasra hagyva, hajladozva öleli magába a hagymás virágokat. Szélben lebegő, lila tollú sötétzöld borókák, illatos levendula - mindent szeretnék :)

Bár a boltívek nekem sokszor édeskések, sőt akár giccsesek - ennek a képnek nem tudtam ellenállni. A futórózsát szeretem, és ez csupa-csupa virág, halvány, egymásba olvadó árnyalat. Csupa méhzümmögés lehet.

Bár ez külső utacska, nyilvános, és nem a kertben vezet - a hangulata miatt mégis itt kapott helyet. Olyan meghitt, intim tér, mintha valakihez tartozna. A kopott, fényesre, gömbölyűre járt vörös téglák között a boltíves ajtó és a vaskerítés is romantikus, a föléhajló sárga virágok drapériaszerűek. Hogy kopoghatnak a léptek az esőben!

Amikor a szentimentális boltívekről beszéltem, nem erre gondoltam :) Ez valami gyönyörű. Egy ilyenhez persze hely kell, sok hely: nem elég ekkora lugast kialakítani, az is fontos, hogy ahonnan és ahova érkezünk, ott is legyen hely, tér, izgalom, látvány. De ha belegondolok, milyen lehet rőtre és borostyánra gyulladva ősszel!

Egy kis szelíd, puha, természetes ösvény. Vékonyka, magas, fehér törzsek, a szelíd, hűvös napfényt áteresztő lombok, lila virágszőnyeg, könnyű járásra elénk gömbölyödő utacska.

Végül egy csupaszín kert, dundi angyalokkal, vérvörös, fukszia, kék, sárga tobzódó színekkel, padokkal, barokkos tobzódással. És mégis szerethető, kellemes, a magas fák árnyékának rajza összefogja a csupa főszerepet követelő virágot, a zöld háttér finom, zöld fényfátyolt terít a kiabáló színekre, a fehér és mogyorószín út pedig a halk színek felé húzza a kompozíciót.