Annyira, de annyira megkívántom most a friss, pirított kacsahúst! Holnapra várom a családomat: majd készítek nekik. Arra gondoltam...
veszek a piacon kacsamellet, bőröset, persze. Kora reggel úgyis oda készültem. Apróra vágok chilit, hajszálvékony narancshéj-szeleteket hámozok le, sokat, legalább három jókora, duci gyümölcsről, mézet és könnyű fehérbort adok hozzá, és ebbe a pácba forgatom a kacsamelleket. A hűtőben elüdülhetnek délutánig.
Aztán egy kanálkányi vajat hevítek a serpenyőben, és szépre, pirosra, ropogósra sütöm a kacsamellek mindkét oldalát.
Belül ez persze még rózsaszín lesz - úgy a legjobb! Vékony, hosszú szeleteket vágok belőle, és most már kapnak tengeri sót, őrölt feketeborsot. Libazsírt hevítek forróra, ugrálósra - őrült keveset, legfeljebb egy kanálkányit, a kacsa úgyis zsíros! - beledobálom a kacsaszeleteket, néhány összetört fokhagymagerezdet, fenyőmagot, piroshúsú paprika vékony karikáit. Átpirítom az egészet, és egy tál kifőtt spagettire halmozom.
A serpenyő alján maradt cucchoz teszek egy fél kanálkányi libazsírt még, és felöntöm borral. Ugyanazzal, amit a páchoz is használtam. Apróra vágott friss bazsalikomot teszek hozzá és reszelt narancshéjat. Ízlés szerint néhány kanálka paradicsompürével is meg lehet próbálkozni. Amikor illatos és egynemű a mártás, akkor ráöntöm a tálra, hogy mindenhova jusson.
